Hibridnyúl szemekkel lesem a képernyőt, min számok tömege rohan át és vicsorog rám. Néha lenyomok egy billentyűt, de semmi más dolgom nincs. Már harmadik éjszaka nem alszom, gyűlölöm a munkám, utálom a munkatársaim, a főnök maga a pokol szolgája, nem is fizetnek igazán jól, de valamiből el kell tatanom a feleségem, aki most diplomázik.
A szoba mélyén félhomályban szuszog kedvesem, nem szeretem, de megszoktam már.
Összefutnak a számok szemem előtt és elalszom, vége, nem bírom. Valaki összekócolja hajam és csendesen betakar az álmatlanság mély kómás leplével.
Csörög az óra, kedvesem lenyomja és siet az egyetemre, puszit nyom, hagy aludni "szegény fáradt" gondolattal. Hát nem kedves?!
Nem... elkéstem, soha eddig még. A főnök ordít, a leadási határidőnek vége, munka befejezetlenül, ennyi... ki vagyok rúgva. Haza támolygok, végre alhatok.
Este nyíilk az ajtó, szívem, gyomrom görcsbe, hogy mondjam el neki? Arca kissé szomorkás boldogságtól ragyog, inkább szánakozva néz rám, igen ez az, sajnál. Megtudta volna? Aztán minden kiderül, nincs szó a munkámról, dehogy, simán itthagy és ami a legroszabb..
Széles vállú, ismerős arcú férfi lép be az ajtón, az apám. Anyám már rég meghalt. Drága, egyetlen élő szülőm mellém lép és egy sajnálom szerű szót morzsol el, majd valami ingyenességet emleget zavartan. Válóperes ügyvéd a fater. Szivemnek szólítja kedvesem, megcsókolja az orrom előtt és segít neki pakolni, majd költözni.
Kócos idegrendszerrel állok a félig üres szoba közepén. Lassan, gépies mozdulatokkal kisétálok a fürdőszobába és magamhoz veszem a félig üres altató pirulás dobozt, vissza hálóba, fiók, fegyver, mi kell még? Nem messze a tó.. tehát kötél és a kertből a legnagyobb kő amit elbírok. Nehéz léptekkel közeledem a sötéten csillogó vízhez. Benyelem az összes altatót, illetve nyelném, de a kezem remeg a súly miatt és szétgurulnak a fűben, marad három, mindegy jó lesz. Nyakamban kötél, bedobom a sziklát, már kezemben a fegyver. A kő magával ránt, még a víz alatt lövök, mellé!!
Eltaláltam a kötelet, felszínre visz a tüdőmben ragadt levegő, hatni kezd az álombogyó. Kisodor a víz a partra, még látom, ahogy egy kócos hajú lány ölébe veszi fejem, szemében furcsa csillogás, hátán tépedt, fénylő, szürkés-fehér szárny. Karcos hangján suttogja felém, hogy ne féljek, mindig vigyázni fog rám és most már nyugodtan kialudhatom magam.
Egy őrült angyal vigyáz rám!!!
Soha nem féltem semmitől, de az álommal egyetemben a rettegés is erőt vett rajtam.